A személyi sérüléses balesetek döntő többségénél az áldozat sérüléséből bizonyos százalékban, jó esetben teljes mértékben felépül. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az elsőre enyhének tűnő sérülések is óriási hatással lehetnek a sérült életére, hiszen csökkenhetnek a mozgásképességek vagy akár keresőképesség is megváltozhat. Többek között ezért is fontos a megfelelő összegű sérelemdíj követelése a károkozó fél biztosítójától.
Ez az alapelv különösen érvényes a súlyos sérüléseknél, például a bénulással járó balesetek esetében. Az ilyen sérülések az áldozatnak és a családjának egész életére kihatással van, befolyásolva az addig megszokott életterüket, munkavállalási képességüket, társadalmi életüket és lelkiállapotukat is.
Egy kimutatás alapján a legtöbb bénulást eredményező sérülés közúti baleset, munkahelyi baleset illetve sportbaleset során következik be. A sérülések súlyossága változóak lehetnek: az alsó végtagok részleges vagy teljes elvesztésétől kezdve egészen az összes végtag bénulással érintettségéig terjedhet. Egy biztos: az áldozat élete minden esetben jelentősen és véglegesen megváltozik.
Amennyiben az Ön sérülését más mulasztása okozta, a legtermészetesebb dolog, hogy ez a személy felelősséget vállaljon a mulasztásáért / gondatlanságáért és kártérítést fizessen. A kártérítés során kapott pénzösszeggel pedig elkezdheti a lassú és sokszor fájdalmas folyamatot: életének újraépítését.
A bénulást okozó sérülések a leggyakoribbak a fiatalok között, és kihatásuk is sokkal súlyosabb és látványosabb, mint más sérüléseknél. A gyógykezelések költségei többnyire rendkívül magasak, a balesetig meglévő keresőképesség szinte biztosan elveszik, emellett számos addig nyitva álló lehetőség is bezárul az áldozatok előtt.
A baleseti bénulásokat egyaránt okozhatja a gerincvelő sérülése vagy koponyasérülés, melynek kapcsán az agy sérülése egyes funkciók kiesését okozhatják
Az egyik legsúlyosabb formája a bénulásnak, amikor az áldozat mind a négy végtagja lebénul, azonban az ennél „enyhébb” sérülések is jelentős csökkenést eredményezhetnek a sérült életminőségében. A négy végtagi bénulás mellett koponyasérülteknél az értelmi és beszéd, érzelmi képesség csökkenése felléphet, mindamellett, hogy a négyvégtagi bénulás nem minden esetben alakul ki. Előfordulnak olyan esetek, amikor bizonyos önellátási képességek (pl kar mozgatása révén étkezés, vagy egyik láb funkciójának részbeni visszatérése kapcsán a helyváltoztatásban tud segíteni a károsult az őt ellátó családtagnak vagy gondozónak).
Egy végtag lebénulását orvosi nyelven Monoplegia-nak, a test egyik oldalán lévő kar és láb lebénulását Hemiplegia-nak, mindkét láb lebénulását, adott esetben kismedencei bénulással vagy más alsótestet érintő bénulással Paraplegia-nak, minden végtag lebénulását pedig Tetraplegia-ként vagy quadriplegia-ként emlegeti az orvosi szaknyelv.
A leggyakoribb okozója a bénulásnak a szélütés (stroke) illetve a különböző fej-, és gerincsérülések. Amennyiben Ön bénulást eredményező fej- vagy gerincsérülést szenvedett közlekedési balesetben, mely sérülés bekövetkezéséért egy másik személy a felelős, Ön kártérítésre jogosult. A kártérítés összeget úgy állapítja meg a bíróság, hogy - a helyzetéhez képest - a megítélt pénzösszeg a lehető legjobb életszínvonalat biztosítsa számára most és a jövőben is.
Amennyiben Ön munkahelyi baleset következtében sérült meg, munkáltatójának felelőssége állhat fenn. Jogszabály részletezi azokat a minimum követelményeket, amelyeket a munkáltatóknak be kell tartaniuk a munkavállalók biztonsága érdekében.
Amennyiben közúti balesetben sérült meg, kártérítési igénye a balesetért felelős személy ellen fog irányulni, legyen az egy másik jármű vezetője vagy akár annak az autónak a vezetője, amelynek Ön utasa volt. A felelősség megállapítása miatt bizonyítási eljárást fog lefolytatni a bíróság. Bizonyítékok lehetnek a térfigyelő kamerák felvételei, szemtanúk vallomásai, illetve a baleset után felvett rendőrségi jegyzőkönyv, és a saját gépjárműben elhelyezett fedélzeti kamera felvétel a balesetről, igazságügyi orvos szakértői vélemény, stb.. Kártérítési igényét érvényesítheti abban az esetben is, ha a balesetért felelős gondatlan félnek nem volt felelősségbiztosítása.
Egy ilyen kártérítési igény ugyanazokból az elemekből tevődik össze, mint bármelyik másik személyi sérüléses kártérítési igény. Orvosi leletekkel bizonyítani kell a sérülést, valamint azt, hogy a sérülés egy másik személy gondatlansága miatt következett be. A másik személy felelősségének bizonyítása esetenként a kártérítési igény legbonyolultabb része és a sikeres bizonyításhoz a lehető legtöbb információt kell begyűjteni a balesetről.
A részletek a baleset körülményeitől függnek – más a bizonyítás egy sportpályán elszenvedett sérülésnél és más egy munkahelyi vagy egy közúti balesetnél – azonban minden esetben létfontosságú, hogy a bizonyítás jól kidolgozott legyen és az állítások alátámaszthatóak legyenek rendőrségi jegyzőkönyvekkel, orvosi leletekkel, stb. Amennyiben Ön vagy családtagja lebénult, valószínűleg folyamatos ápolásra lesz szüksége – ennek a költségeit is fedezheti a kártérítési összeg.
A lebénulás és az értelmi képességek részleges elvesztése az egyik legtragikusabb esemény, ami egy emberrel élete során megtörténhet, azonban jogi partnereink sikerdíjas alapú kártérítési rendszere segíthet, hogy az áldozatok és családjuk a helyzetükhöz képest a lehető legteljesebb és legkényelmesebb életet élhessék. Lépjen velünk kapcsolatba mihamarabb, és tájékozódjon a részletekről!